Üdvözöljük a Kispipa Halászcsárda Honlapján!
Nálunk fizethet SZÉP kártyával is!
Térjenek be egy jó Halászlére!
A Kispipa Halászcsárda Miskolc város történelmi főutcájának – a mai Sétáló utcának – a legfrekventáltabb helyén, a Sötét Kapun betérve, a Rákóczi Ház tőszomszédságában, a Művészetek Házával szemben helyezkedik el, ahonnan a történelmi Avas hegyre is rálátunk.
Ezen a helyen már 1932 óta működött Kispipa, majd Tiszavirág Halászcsárda. A hagyomány újjáélesztéseként a jelenlegi tulajdonos 1992 óta újra KISPIPA HALÁSZCSÁRDAKÉNT üzemelteti az éttermet.
A Csárda étlapja magyaros jellegű elsősorban halból készült ételeket sorakoztat fel, de szárnyas-, marha- és sertéshúsból készült ételek közül is válogathatnak a kedves vendégek. Legjellemzőbb ételük a halászlé, amit többféle módon készítenek el. Közkedvelt a korhely harcsa halászlé, amit az ide látogató kedves vendégeknek mindenképp meg kell kóstolniuk.
Az étterem legnagyobb belső egybenyíló tere hagyományos halászati eszközökkel, halfejekkel díszített, fa falburkolata és bútorzata mindvégig megőrizte a magyaros csárda jelleget. Részben osztott hatszemélyes vendégasztalokkal rendelkezik, paravánokkal elkülönítve, melyek nagyobb rendezvények alkalmával viszont elbonthatók, és az asztalok összetolhatók U vagy L alakban. Ez a vendégtér a csárda két legnagyobb helysége, ami összesen 70 fő befogadására alkalmas.
Innen nyílik a különálló, zárt ún. Kis terem, melyben 16 fő helyezhető el kényelmesen. A csárda rendelkezik egy elkülönített, modern, a mai kor igényinek megfelelő, projektoros vetítési lehetőséggel felszerelt, ún. Orange teremmel is, mely 18 fő elhelyezésére alkalmas. Az épület alatt pedig hangulatos Boltíves pince helység található, melyben 20 fő részére lehet megteríteni.
A csárda bejáratánál az Ekhós szekerekből kialakított terasz fogad bennünket, ahol a muskátlik árnyékában nyáron hangulatos magyaros élőzene mellet fogyaszthatják el kedvenc ételüket a vendégek. Megközelítőleg 50 fő tud itt helyet foglalni.